Az én történetem 2. rész

Facebook
Twitter
Email
Marci ekcémájának megjelenése után 2 évvel költöztünk el otthonról a gyerekekkel.
Amikor a tünet megjelent, bennem nyoma sem volt a válás gondolatának. Voltak problémák otthon, de mindennél fontosabbnak éreztem, hogy mi egy család maradjunk.
Tudatos szinten jól éreztem magam a bőrömben.
Jó egy évvel később kezdtem érezni, hogy ez egyszerűen nem megy.
Annyira mások vagyunk, más az értékrendünk, máshogy gondolkodunk, más irányba visz az utunk, és sajnos a gyerekeken kívül semmi nem köt minket össze… Igen, kicsit későn kapcsoltam.
Mindenesetre innentől csak romlott Marci bőrének állapota.
2010 szilveszterén már elkeseredetten néztem, hogy a kézfején, sőt halványan már az arcán is megjelentek a foltok.
2011 februárjában mondtam ki, hogy vége.
Szeptemberben elköltöztünk otthonról.
Az utolsó fél év a közös otthonunkban pokoli volt. Lelkileg is, és Marci bőrének állapota is. Már feladtam a reményt, hogy meggyógyul.
Kezdtem elfogadni, hogy csak valamennyire kordában tudom tartani ezt a betegséget.
És akkor a költözés utáni napokban egy este leesett, hogy már csak halvány foltok vannak a testén!
Pár nap alatt!! És onnantól húzódott vissza fokozatosan.
Hamarosan csak a combján lévő folt maradt meg, amivel ez az egész 2 éve elkezdődött.
Az a folt volt az, ami onnantól néha felerősödött, majd elhalványult, reagálva az én lelkem rezdülésére.
És kb Marci 10 éves korától már az ő saját kis lelkének állapotáról árulkodik.
Nagyon ritkán megjelenik a folt, és ő elkezdi vakarni.

Ilyenkor tudom, hogy most kicsit “kibillent” valamitől…

Marci bőre egyre jobban és jobban lett, de a diétát és a vegyszermentes életet próbáltuk tartani.
Egyszer csak megérett bennem a gondolat, hogy magam csináljam a kecsketejes szappanunkat.
Az első adag saját szappan elkészítésében barátok segítettek.
Ezt pedig követte még nagyon sok szappan…
Közben folyamatosan képeztem magam a gyógynövények és egyéb hatóanyagok terén, illetve autodidakta módon sajátítottam el a szappankészítés különböző technikáit.
A szappanjaim nem voltak igazán szépek, ennek ellenére a környezetem kapkodott utánuk.
Soha nem értettem ennek az okát.
Valahogy minden ment magától, mint egy varázsütésre. Innen jött egyébként a “Csiribi” név.
Szintén önállóan sajátítottam el a krémek és egyéb natúrkozmetikumok készítésének csínját és bínját.
Amikor már mindent elolvastam és végignéztem a témákban amit csak lehetett, na akkor elvégeztem a tanfolyamokat is.
A krémeim sokszor segítettek ekcémás ismerőseimen és egyre gyakrabban kerestek meg ismerősök ismerősei is, hogy tanácsot vagy krémet kérjenek különböző bőrproblémájukra.
Ez vezetett rá arra, hogy komolyabban, szakemberektől akarjak tanulni a gyógynövényekről.
Így jutottam el a Természetes Gyógymódok Szabadegyetemére, ahol a gyógynövények világán kívül egy holisztikusabb életszemlélettel is megismerkedhettem.
Tanultam lágycsontkovácsolást, svéd masszázst és mindezek mellett elvégeztem még egy testgyertyás képzést is.
Ezzel megint egy újabb ajtó nyílt ki előttem, ami pedig az érintésterápiák irányába terelgetett.
Ezidőben az én kis tanítóm, Marci fiam már iskolás volt.
Egyik nap hívtak a suliból, hogy elég rosszul van, menjek érte hamar. Lázas volt, fájt a feje, és émelygett.
Lefektettem a nappaliban, már mellette volt a vödör… Annyira rosszul volt, hogy tehetetlenségemben elhatároztam, most “mindent bevetek”.
Gyertyát gyújtottam, kértem az energiát és sokáig, nagyon sokáig “kezeltem” őt.
Azaz egyik tenyerem a homlokán volt, másik a gyomra tájékán.
Éreztem, ahogy áramlik a gyógyító energia.
Ő elaludt, én meg kimentem a konyhába főzni.
Kb negyed óra múlva felébredt és elment játszani. Azt mondta, semmi baja.
Hát így kezdődött… 🙂

További bejegyzések