Holisztikus Újjászületés program a vágyott párkapcsolatért

Facebook
Twitter
Email

Kedves társukat kereső Nők! Ezután rátok helyezem a fókuszomat és Nektek segítek elérni az álmaitokat!

Hogyan tudtok velem együtt dolgozni? Miért döntöttem így? 

Az elmúlt években nagyon sok nővel dolgoztam együtt valamilyen formában, és azzal, hogy ennyire szorosan dolgoztam együtt az ügyfelekkel, egyedülálló tapasztalatra tettem szert.

A hozzám érkező legtöbb nő szinte ugyanazokkal a behatárolt problémákkal küzdött. Központi problémájuk volt, hogy nem voltak sikeresek a párkapcsolataik.

Ennek gyökéroka pedig az a tudatalattijukból őket irányító program, amitől nem érzik magukat elég jónak, elég szerethetőnek, elég értékesnek, lelkük mélyén nem is érzik magukat méltónak a jó dolgokra.

Miután megláttam az összefüggéseket, sikerült a hozzám forduló nők energetikájának megváltoztatásával, majd az ezt követő tudatos munkával olyan érdemi változásokat előidézni az életükben, ami szinte egy újjászületéssel egyenlő -, ezért úgy döntöttem, hogy a szaktudásomat ezután nagyon pontosan erre az egy területre fókuszálom, hogy az eddigieknél is látványosabb eredményeket érjek el az ügyfeleimmel.

Holisztikus szemlélettel, átfogó módon támogatom ezután a társukat kereső nőket abban, hogy belső átalakulásuk által a vágyott párkapcsolatot tudják megteremteni.

Miért pont őket támogatom?

Ha egy nővel beszélgetek, már fél mondatból látom az összefüggéseket, a kihívásokat és a megoldásokat. Nem csak a párkapcsolatban, de az élet minden egyéb területén megjelenő ehhez a romboló mintához kapcsolódó problémákat is betéve ismerem.

Nem véletlen, hiszen ahhoz, hogy a jelen szintemre elérjek, kismillió hasonló problémával kellett nekem is megküzdenem az életem minden területén.

Rendkívüli lehetőségre nyitok most ajtót neked. Egy évek óta formálódó, látványos változást hozó több önmagukban is jól működő módszert ötvöző gyógyító folyamathoz férsz hozzá, ráadásul struktúráltan, rád szabva.

Egy magasszintű programot hoztam létre, ami kifejezetten abban segít, hogy te is könnyedén eljuss abba az állapotba ahol szereted és elismered magad, ahol a régi korlátozó mintáid már nem húznak vissza, és ahol képes vagy megteremteni azt párkapcsolatot, amire régóta vágysz.

A program keretében már most több nővel dolgozom együtt a háttérben. Mivel fontos számomra minőség, ezért egy időben összesen 6 emberrel tudok együtt dolgozni. A helyek folyamatosan telnek, a bejutás viszont előszűrés alapján történik, tehát nem dolgozom együtt bárkivel.

Ha úgy érzed, hogy te is az a nő vagy, aki tudja, érzi, hogy létezik az a párkapcsolat ami őszinte, szeretet alapú, egymást emelő, de eddigi kapcsolataid mégis folyton kudarcba fulladtak, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, és felmérem, hogy érdemes-e becsatlakoznod Holisztikus Újjászületés nevű programomba.

Szeretettel,
Bodzsár Andrea holisztikus segítő

További bejegyzések