Napjainkban népbetegségnek számít a krónikus fáradtság, az alvászavar és a stressz okozta különféle tünetek. Igen gyakori a kedvetlenség, depresszió és mindannyian tudjuk, hogy egyre gyakoribb az emberek közötti konfliktus, egyre „bomlékonyabbak” a párkapcsolatok, a házasságok és a baráti kapcsolatok is.
Okolhatjuk emiatt a feszített tempót, a magas munkahelyi elvárásokat vagy az életkörülmények fenntartása miatt érzett aggodalmakat, de egyre kevésbé titkolhatjuk el azt a tényt, hogy az életminőségünk egyedül csak tőlünk függ. Mit jelent ez? Hogy minden, a világban megélt élményünket saját magunkra vezethetünk vissza. A megoldás nem az önhibáztatásban, az önbecsülés csökkenésében, önszabotázsban és az élettempó további fokozásában rejlik, hanem abban, hogy igyekszünk kiiktatni az életenergiánkat elszívó, a készségeink kivirágoztatását és gördülékeny megélését akadályozó tényezőket.
Hol akadtunk el?
Egye többen érzünk elakadást az életünkben. A váratlanul ránk találó nehézségek, az elkerülhetetlen kudarcok, a „pofonvágásként” érkező élmények vagy az ismétlődő jelenségek egyre nyomasztóbbakká válnak és az is gyakori élmény, hogy mi magunk nem vagyunk képesek megfelelően (saját elvárásaink szerint) vagy optimálisan (egyfajta külső nézőpont elvárásai szerint) viselkedni egy-egy helyzetben. A társadalmi megítélés szerint az elvárások a felelősek, de aki holisztikusan közelíti meg a problémát, az tudja, hogy a feldolgozatlan traumák, az integrálatlan élmények és a belőlük fakadó elakadások a ludasak.
Mi az oka az elakadásainknak?
A folyamatosan nehezedő terhek közepette a legtöbb ember rosszul ítéli meg a probléma gyökerét: azt hisszük, hogy a világ romlik, az elvárások túlzottak, az élet egyre nehezebb. Pedig az életutunkon érkező élményekkel semmi baj nincs. Csupa olyan tapasztalással szembesülünk, amelyekre szükségünk van, csak éppen nem tanultuk meg kezelni őket. A civilizált életmód nem kedvez a mindennapi mentálhigiénének és annak sem, hogy testi szinten lekövessük a lelki folyamatainkat, hiszen az elvárásokon és a teljesítésük érdekében kifejtett presszión alapul.
A probléma kezelése pedig összetett: a tapasztalat-feldolgozás és élmény-integrálás módszereinek megtanulása mellett meg kell találnunk az eltárolt élmények feldogozásának módját és testi szinten is le kell tudnunk követni a folyamatot.
Dugulás elhárítás, és…?
A legnehezebb terep ezek közül a tudatban, pontosabban a tudatalattiban tárolt és magunk elől elrejtett élmények feldolgozása. Hiszen pont azért dugtuk el ezeket a nehezen hozzáférhető helyre, ahol nem kell foglalkoznunk velük.
Természetesen a módszer akkor a leghatékonyabb, ha folyamatos lelki munka kíséri, vagyis ha időt és energiát fordítunk arra, hogy a felmerülő (emlék)képeket elemezzük, dolgozzunk az érzésekkel, és tudatosan növeljük saját nyitottságunkat és érzékenységünket.
